Tegnap nem volt időm írni semmit, mert szerencsére sikerült végre találkozni spanyol barátaimmal Rodrigoval és Jorgéval, így az egész délután és este foglalt volt:) Együtt töltöttünk kb három évet Tallinnban, s Rodrigot 2014 júliusa óta nem láttam. Jorge esetében szerencsésebbek voltunk, mert ők jártak nálunk észt feleségével a nyáron...
De lépjünk vissza kicsit a kronológiában... Az esti vacsora alkalmával Calzadilla del la Cueza-ban ismét szert tettünk Henk mellett két újabb ismerősre az aszral mellett: Bill és Jim amerikai nyugdíjasok, mindketten nagyon kedves emberek, de nagy valószínűséggel nem fogunk velük még egyszer összefutni, kicsit kevesebbet terveznek minden napra, mint mi...
Reggel ezúttal nem sikerült olyan frissen elkészülni, de azért fél nyolc felé ezúttal is az úton volt. A változatosság kedvéért megint tiszta felhős volt az ég, de legalább a reggeli fények némileg kárpótoltak:
 |
| A szállásunk... |
Az út a főút mellett vitt, köztünk pefig egy vizesárok futott, de mivel nem lehetett tudni, hogy a két út meddig halad együtt, ezért mi a vaddisznócsapás mellett döntöttünk, s csak irigy pillantásokat vethettünk a Via Aquitánia alapjaira épített aszfaltaútra. Ez a helyzet magában kódolta az orbitális szívás lehetőségét, s pár kilométer múlva meg is ijedtünk, mert egyszer csak méter mély összefolyásban ért véget a Shreknek és mocsári haverjainak tetvezett ösvényünk:
Hát megakadtunk rendesen, mint Hannibál Rómánál, s két megoldás kezdett körvonalazódni: Bálint felhajtott nadrággal cipő nélkül tökig kívánt merítkezni a bizonytalan mélységű posványba, én ezzel ellenben visszafelé indultam, hogy hátha át bírom lépni valahol a rendesen feltelt vizesárkot. Bálint szerencséjére csak kb 20-30 métert kellett visszamennem, hogy meglássam ezt:
Ez a kidőlt útjelző oszlop pont nekünk képezett hidat, bár jelzem nem volt eccerű mutatvány az átkelés, mert alatta a víz kb méter mély volt... Innentől kezdve aztán Sahagúnig csak akkor hagytuk el az aszfaltot, ha bagyon muszály volt. Az eső állandó kísérőnk volt, hol jobban esett, hol kevésbbé, szerencsére a legnagyobb zuhé alkalmával egy faluban voltunk, s ott be tudtunk húzódni egy udvarba...
Sahagún (római kori település) előtt szerencsére megjavult az idő, s itt már sikerült pár szép képet is készíteni...
Sahagún 20 km gyaloglás után volt, itt álltunk meg először komolyabban pihenni. A bárban összefutottunk két magyar fiatallal is, őket később este az étteremben is láttuk, és ma is...
Ez az utolsó kép a Sahagún utáni híd, innentől kezdve 12 km volt vissza Berciamos del Real Camino-ig. Szinte végig brutális szél volt néha esővel, így nem álltunk meg soha. Amikor már Berciamos közelében jártunk, ránéztem az órámra, pár perc múlva három óra... Előző este azt írtam Rodrigonak és Jorgénak, hogy kb háromra érünk oda. Tallinnban is mindig ugrattak, hogy én mindig pontos vagyok, na de hogy 32 kilométeren is pont így jöjjön ki...
A falu szélénél jártunk, és egyszer csak megjelent egy szürke autó szemből, lassított, s kibújt egy alak az anyósülés oldali oldalon, Rodrigo lógott ki félig, bolgogan integetve...
Nehéz elmondani mit éreztem akkor, kiszálltak mindketten, megöleltük egymást, aztán megbeszéltük, hogy találkozunk bent a szállásnál, az már csak tíz perc... Szerencsére mi voltunk az elsők, és a tízfős családias szálláson belül is külön szobánk volt, Rodrigo fölöttem aludt, Jorge meg Bálint fölött. Este tízig beszélgettünk, meglátogattuk a falu összes kocsmáját, az éttermet is beleértve...
 |
| Rafael, Jorge fia...:) |
 |
| Rodrigo:) |
 |
| Jorge:) |
De azért a 32 km mégis csak kiveszi az ember erejét, no meg a sör is, így a nap végére azért elfáradtunk, és tíz óra felé elmentünk aludni...
Aznap megtett: 32,6 km
Összesen megtett: 423,2 km
Hátra van: 474,5 km
Másnap (azaz ma) megkértük a tulajt, hogy készítsen rólunk egy közös képet, no meg 6 km után Bálint is próbálkozott...
A fiúk nagyon jól bírták az iramot, az első megálló után csak 20 km után álltunk meg, s közben még tán jobbat beszélgettünk mint előző nap. Közben éreztem csak igazán, hogy mennyire hiányoznak, igazán jó volt végre egy kis időt együtt tölteni, s szerencsére még a jó időt is meghozták nekünk!:)
Az volt a terv, hogy Mansilla da las Mulas-ban válunk el, de aztán a haverjuk korábban érkezett, így kb 25 km-nél vették fel őket, s utoljára még egy búcsúkép azért készült rólunk:
Innen már nem sok volt hátra a mai napból, először is keresztülmentünk a jelzett településen, szerencsére továbbra is napsütésben...
A szállásunkat Puente Villanterébe terveztük, ott aztán olyat hidat láttam, mint még soha:
Hát bizony a hortobágyi hídunk elbújhat mellette, ha jól számoltam, akkor ennek 16 (!) lyukja van (Bálint előző nap nem átallotta Barchobában fogalomként a hortobágyi híd középső lyukát feladni...). A szállásunk is egész jó, bár az elmúlt napokban szerintem ez a legdrágább:
Azt hiszem mára ennyi elég is, beszedem még a mosott ruhát, aztán irány az ágy...
Aznap megtett: 33,1 km
Összesen megtett: 456,3 km
Hátra van: 441,4 km
Nem tudom feltűnt-e, de ma kerültünk át a második félidőbe, megtettük az út felét...
Na, tessek! Ugye, hogy a mi Hortobagyi hidunk jobb? Annak van kozepso lyuka, ennek a tizenhatlyukunak meg nincsen! Be-be-beeee!!! Hulye spanyolok! Spanyol hulyek! :)))
VálaszTörlésEnnek a posztnak ugy alltam neki, hogy ha Zsiraf Urrol nincs hir, akkor nem kertelek tovabb, kerek perec rakerdezek, hogy mi van vele. Szerencsere nem kellett. Namerazer!
Meg egy kerdes motoszkalt bennem. A spanyol tudasom hibahataron belul kozeliti az albino negerek Maraianna-arokban mert nepsuruseget, de ugy tudom, hogy a spanyolok a szo eleji J-t H-na mondjak, mint peldaul a Jose-t Hoze-nak. Akkor ti most Jorge-val Horzs-oltatok??? :)))
Úgy van, az a J már csak ilyen. Ráadásul ha o betű jön utána, akkor olyan erős h-t kell mondani, mint mikor a gümőkóros slájm jön felfelé, vagy ha épp hányni akarnál. Ja, ezt mind Jorge-tól tudom...
Törlés