Tomi Camino: 2016.04.17., 7. nap (Nájera

Reggel sikerült időben felkelnem, s mivel a cuccaim nagyrészt össze voltak rakva, nem volt nehéz az elindulás. Még reggeli előtt megvizsgáltam a cipőmet, hát rendesen vizes volt sajnos, így mit volt mit tenni, így kellett elindulnom. A kimosott ruhák többé-kevésbé megszáradtak, legalább ezzel nem kellett kínlódni. Igazából aztán ahogy elindultunk, és bemelegedett a nyirkos cipő, nem volt olyan rossz a helyzet.

A városból kifelé jövet készítettem pár képet a sziklákról, nem lennék meglepve, ha ezeknél a "díszleteknél" forgattak volna már néhány európai western filmet. No meg feltűntek az első "visszaszámlálós" oszlopok, ezekkel azt tudjuk nyomon követni, hogy mennyi van hátra Santiago-ig. Nagy öröm, hogy már 5-ös az első számjegy...

Azofrában le is cseréltem a zoknit, onnantól kezdve jó volt… Nem akarom elkiabálni, de mára úgy tűnik, hogy a lábam kiheverte az 50 km-es sokkot, és úgy működik, mint négy nappal ezelőtt…

Azofra után egy golfklub jött, Cirueña, ahol vasárnap lévén a kőgazdag potrohos spanyolok bőszen ütögették a labdát. Szerencsére tartozott hozzá egy bár is, ahonnan nem néztek ki minket a sáros cipőnkkel, így kicsit megpihentünk.

Innen kb 6 km-re volt Santo Domingo de la Calzada, nekem nagyon kedves városkának tűnt. Az egyik utcában összefutottunk egy iskolás csoporttal is, aranyosak voltak, bőszen kiabálták mosolyogva, hogy buen camino. Egyébként különösen a kisebb falvakban és a településeket összekötő utakon szinte nincs olyan ember, aki elmulasztaná ezt a jókívánságot. Ebből is látszik, hogy ez a dolog a spanyolok szívügye…

Itt csak egy pecsét erejéig álltunk meg, a bárokon és éttermeken túlhaladtunk, s a város szélén ilyen alkalmatosság már nem volt.

Egész nap durván fújt a szél, és csak pár kilométerrel arrébb találtunk egy alkalmas helyet, ahol le tudtunk ülni falatozni.

Ott szerencsére nem fújt irgalmatlanul a szél, mint szinte mindenütt a nap folyamán... Kalóriában felvértezve folytattuk hát az utat, onnan még kb. 5 km volt hátra Grañonig, az első potenciális megállóhelyig...

Kicsit aggasztó volt a helyzet, ha a képeket megnézitek, volt esőfelhő rendesen... Szerencsére épségben elértünk a városig, ahol egy bárnál leültem egy kólára, s közben kimondott kánikula lett...

A következő szállás a címben lévő Redecilla del Camino lett volna, a források szerint plusz 4,5 km. Mivel a reggelinél Nájera-ban mindenki Grañont célozta meg, mi úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk. Láthatjátok a fenti második képen, hogy amikor elindultunk, utolért minket a felhő... A városhatár a főtértől kb. 5 perc séta (nem túlzok), mire kiértünk, elkezdett szakadni. Esőkabát fel, esővédő a zsákra szintén, irány vissza. A város szélén pocakos bölcs nyugdíjas bácsi ült egy eresz alatt, beálltunk mellé. Elkezdte nekünk mondani a magáét spanyolul, mondanom se kell, hogy felét se értettük. A lényeg annyi volt, hogy ne szarjunk be, ez az eső csak "poco", azaz kicsi, és 5-10 perc, oszt eláll. Az öreg szerintem naphosszat mást se csinál, mint kint ül és az eget meg a hülye turistákat bámulja, így hajlottam rá, hogy adjunk a szavára, hát vártunk egy kicsit. Az előző nap után nagy volt a kísértés ugyanis, hogy visszatáncoljunk, párszáz méterre visszafelé voltak szállások ugye...

Az öreg azt mondta, hogy kb. fél óra a másik falu, hát végül nekiindultunk. Nem bántuk meg, simán odaértünk.

A szállás nem valami nagy szám, de elmegy, fura volt, hogy személyzet sehol: a papír szerint 4-re jönnek, de volt az öt is, spanyol tempó... Addig mi lefürödtünk, mostam is, stb. Utána lementünk az egyetlen bárba, rendeltünk vacsorát, s míg annak eljött az ideje, ettem egy ilyet a bárban:

Ez kérem laskagomba... A vacsira Bálintnak több panasza volt mint nekem, tény ami tény, a zacskós leves helyett valami jobbal is előrukkolhattak volna...