2016.05.04-05., 20-21. nap (Villafranca del Bierzo - O Cebreiro - Barbadelo)

Talán a lentiek tükrében nem lepődik meg rajta majd senki, hogy jelen pillanatban nekem most ez a legszebb látvány a földön:

Joggal kérdezheti bárki persze, hogy kakoj bagoly, miért is, hisz láthattam már elégszer ezt a hátizsákot az elmúlt hetekben. De ha azt is hozzáteszem, hogy három napja nem láttam, s ezáltal sok mindenből kimaradtam (elég tán csak a zuhanyzást említeni...), akkor azért némileg érthetőbb a helyzet...

De hogy némi magyarázattal is szolgáljak, azzal kell kezdenem, hogy a négynapos kihagyásban volt némi nem tervezett utazás is, melynek végén 3-án este érkeztem a Vueling (jól jegyezzétek meg ezt a nevet!!!) 20:15-re érkező járatával Barcelonából Santiago-ba. Én meg is érkeztem, de a hátizsákom nem:(

Mit volt mit tenni, reklamáltam, hogy hiányom van, a végkifejlet meg az lett, hogy másnap 9-ig biztos nem látom, mert akkor jön majd az első gép Barcelonából. Telefonáljak 9 körül... Egyelőre fogalmuk sincs (!!!), hol van a csomag, a rendszerből még az se látszik, hogy egyáltalán Barcelonáig eljutott. Hát köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, olyan ideges lettem, hogy még...

Remek, tovább ezt nem lehetett intézni, mentem a busszal hát a városba a szállásra. Képzelhetitek, milyen remek hangulatban értem be, de legalább a szállásom le volt foglalva a már emlegetett Estrella-ban. Ahogy a buszjegyem is másnap reggel 8-ra, de az már akkor látszott, hogy az tuti bukta.

Bálint pont aznap ért Santiago-ba, neki már oklevele is van, brühühü. Az Estrella-ban szállt meg ő is, így találkoztunk, épp a Bayern-Atletico meccset bámulta kigúvadt szemekkel. Én lepakoltam az ágyamra (sok cuccom nem volt ugye...), aztán elmentem egy boltot keríteni, ahol még sört is adnak. Mivel elmúlt 9, örültem, hogy egy nyitvatartó zöldségesbe belebotlottam, aki ráadásul hűtött sört is tartott...

Jobban nem lettem tőle, de legalább a megmaradt szendvicset volt mivel leöblíteni. Beszélgettünk pár szót Bálinttal, de aztán folytatódott a meccs. Nettivel beszélgettünk kicsit, de még akkor is irtó csalódott és mérges voltam, úgy éreztem ugrott az egész tervezés...

Csináltam egy macskamosdást, aztán lefeküdtem, vártam a reggelt. Reggel Bálinttal elbúcsúztunk, ő ment tovább Finisterrébe, én meg mentem a buszállomásra. Villafrancába három busz megy: 8:00, 9:45 és 13:45. Én értelemszerűen az elsőre vettem jegyet előre online, de tekintve, hogy a barcelonai gép csak 9-kor száll le, ez sztornó. Gondoltam arra is, hogy kiugrom busszal a reptérre felkapni a csomagot, de akkor tuti nem érek vissza a buszpályaudvarra 9:45-re.

Legésszerűbbnek az látszott, hogy átteszem a jegyem a 9:45-ös járatra, és bízom abban, hogy a reptérről a buszállomásig kiszállítják a zsákom 9:45-ig. Adtam rá 1 % esélyt, de hátha... A buszjegy áttét sima ügy volt, készség szintjén spanyolul voltam kénytelen intézni, mert a palinak az angol nem volt kedvence... Negyed körül hívtam a repteret, hogy akkor mi a rósejbni van, hát igen csak meglepődtem... A zsákom nem jött meg ezzel a géppel. Hát ez ütött. Mikor van a következő gép? 20:15. Az áldóját, így bajosan nem érem el a 13:45-ös buszt se. Letettem, és gondolkodni kezdtem. 9:25 volt... Egész addig abban voltam, hogy a zsák nélkül nem állok tovább, hogy alszok (hálózsák), hogy fürdök nélküle? De ha várok estig, akkor másnap reggel tudok leghamarabb indulni a 8-as busszal, de továbbra se volt semmi garancia arra, hogy az esti géppel megjön...

Eldurrant az agyam, fog a frász tovább várni. Akkor büdös leszek és kész. Az összes szálláson úgyis a pávafing és az oroszlánhúgy szimpatikus elegye uralkodik a koreai kaják szagával megspékelve (minden nap főznek...), majd pont az én vádlim illata fog bárkit zavarni...

Lementem a buszhoz, a sofőr meg kérdezte, hogy hol a csomagom, mondtam neki, hogy remélem Barcelonában. Aha, de ő Madridba megy. Na nem baj, mert én meg Villafranca del Bierzo-ba. Az jó, mert az rajta van a vonalon, mondja ő. Minő szerencse, nekem még jegyem is van... És már fel is szállhattam.

A 3 óra 40 perces menetidő elszállt röpkén, mint az első hat osztály a suliban, 13:15 körül végre megérkeztünk. Ideje volt, mert már majd éhen haltam, reggeli már régen volt...

Egy bárban kezdtem tehát egy gyors tortillával, aztán irány az út. A városon viszonylag gyorsan átjutottam, de aztán a szélén gondolkodóba estem. Lehetett menni egyrészt az országút mellett javarészt sima terepen, másrészt meg ott volt a szinte mindenki által ellenjavallt 1 kilométerrel hosszabb camino duro (kemény), ami 450 m szint fel, ugyanannyi le.

Látta egy furgonos ipse, hogy gondolkodom, bőszen mutogatott a könnyebb verzió felé. Én azonban a dögöljön meg a szomszéd tehene is hangulatban voltam, intettem neki, hogy én akkor se. De az megy felfelé, mint az állat, ezt már mutogatta. Én meg mutattam, hogy akkor én is, erre ő elismerőleg intett, aztán otthagyott.

Eleinte tényleg rendesen kellett menni felfelé, embert meg nem láttam egyet se. Valószínűleg mert százból tán 2-3 hülye jön erre, agyon sincs jelezve az út, sokszor csak érzésre haladtam. A mászásért kárpótolt a csodálatos panoráma, s amikor már a lefelé jövő szakaszban voltam, egy nyomorult albergue jelzése tévútra vezetett. Így nem a tervezett Trabadelo-ban lyukadtam ki, hanem Predalaban. Így beszívtam 2-3 kilométer kitérőt, már csak ez hiányzott... Hát akkor ittam egy sört, de nem kellett volna, mert dögmeleg volt, a napon 30-35 fokos hőség...

Az út meredeken vitt le Trabadeloba, ahol hála istennek minden zárva volt, szieszta idő volt. Így aztán nem vettem se kaját, se ragtapaszt, se tusfürdőt, fogkrémet, fogkefét és tartalékruhát, minek is...

Egy bár legalább nyitva volt, ott ittam kólát. Innentől a völgyben jött egy rakás falu, végig aszfalt. Szerencsére jött egy benzinkút, ott legalább volt ragtapasz. Ez a talpam érzékeny részeinek megóvására kell egyébként, hogy ne nőjön oda vízhólyag. Később találtam egy boltot, ott vettem ennivalót és tusfürdőt. Hat óra körül irgalmatlanul elkezdett emelkedni az út, ez vezetett La Fababa. Ez nagyon durva, ennél nagyobb emelkedő eddig nem volt.

Mikor felértem, itt is ittam egy kólát, akkor már 7 óra volt. O Cebreiroba aznap mindenképp el akartam jutni, így mentem tovább. Negyed kilenc körül értem át Galíciába, ezt onnan tudom, hogy akkor kezdtem el telefonálgatni, a második gép akkor szállt le.

Először foglaltam szállást O Cebreirotól 43 km-re, s kértem a palitól, hogy vegye át a zsákomat, ha esetleg kiszállítják. Ezt követően hívtam a repteret, szerencsére az esti géppel megjött a cucc. Leadtam nekik a szállítási címet, és nagy kő gördült le a szívemről, már csak egy nap...

Fél kilenc felé értem O Cebeiroba, nem kockáztattam a továbbmenetelt. Még volt hely a szálláson, wifi zéró, ellenben volt közel vacsora. A kitérő miatt 31 km-t tettem meg 14:00 után, de a hátralévő távolság nem ennyivel csökkent... O Cebreiro olyan szinte, mint egy múzeumfalu, csak hát már elég sötét volt, nagyon nem fényképezgettem:

Ez volt a vacsi:

Galíciai káposztaleves

Santiagoi sütemény, sima mandulás süti

Mikor jöttem visszafelé vacsiból, a Nap épp lemenőben volt:

Szerencsére meleg volt éjszaka, így elég volt a polár takarózni. Viszont mivel két napja nem ettem se magnéziumot, se kálciumot, a lábam irgalmatlan görcsölt, hol egyik, hol másik, alíg bírtam elaludni.

Aznap megtett: 31,2 km ténylegesen számít: 28,4 km)
Összesen megtett: 623 km

Hátra van Finisterre-ig: 247,3 km 
Hátra van Santiago-ig: 154,8 km

Hatkor keltem, és fél hét felé indultam, még majdnem sötét volt, de a napfelkelte szintén szép volt:

Úgy tűnik, beválik a taktika, amit kiterveltem, két óránként álltam meg pihenni. Rengeteg kis falun jöttem át, mindegyikbem mintha megállt volna az idő vagy száz éve... Az utcákon mindenféle állatok, csirkék, libák, birkák, tehenek rohangálnak, a kutyáknál meg maximálisan követik az EU-s irányelveket: egy sincs megkötve, és körbeugatnak minden zarándokot...

800 éves gesztenyefa...

Rengeteg a tehén, s ennek következtében egész Galíciát (legalábbis amit eddig láttam) belengi az erjedő tehénszar szaga: tehénlepények mindenütt. Nem túlzok: a szarkerülgetés a napi távolsághoz minimum 1-2 %-ot hozzátesz! A frissek ráadásul kiválóan csúsznak: volt szerencsém egy beszélgetésbe feledkező nagyarcú germánnak az esését végignézni, aki egy ilyenen megcsúszott, hanyatt esett, pont bele egy másik félméteres adagba. Volt ott verdammte Scheisse, meg minden, csak épp Goethe meg Schiller nem...

A galíciai vidék viszont gyönyörű, készítettem egy csomó fotót az erdei ösvényekről és a hegyekről is. A mai nap elején is sok mászás volt egyébként, aztán a nap második felére szerencsére ez mérséklődött.

A mai napon Triacastelaban volt nagyjából a táv fele, itt a falu végén választás elé kerültem:

A bal oldali út vagy 6 km-rel hosszabb volt, rögtön mentem jobbra, most aztán minden kilométer számít. Mondjuk itt aztán volt emelkedő rendesen, és volt egy tíz kilométeres szakasz, ahol vízvételi lehetőség nuku, még egy bár se volt sehol, nem hogy kút. Nagy volt az öröm hát, mikor megérkeztem végre Pintínbe, rögtön két kólát gurítottam le...

Ezt követően már egész közel jártam Sarriahoz, a környék egyik legnagyobb városához. Külön öröm volt nézni, hogy város létére itt is libák rohangálnak az utcán, s még őkelme volt felháborodva, mikor rádudáltak:

A város hídját épp felújítják, itt érdekes falfestményeket láttam:

Hát ami viszont 39 kilométer után jött, arra igazából nem vágytam kicsit se, csókoltatom innen is az útvonaltervezőket:

Sarria után nagyjából még 3-4 kilométert kellett menni Barbadelo-ig, a mai célállomásig. Mikor kezd el esni az eső? Természetesen ilyenkor, esőkabátom meg ugye a zsákban... Szerencsére csak moderált eső volt, túléltem...

A szállás kívülről...

Ez a szállás nagyon kultúr az eddigiekhez képest, nem is igen vagyok ilyesmihez szokva. Vannak privát szobák is, de az össznépi részben tök egyedül vagyok, úgyhogy felfoghatom úgy is, hogy van egy négyágyas külön szobám...

No és persze mikor beléptem, rögtön a hátizsákomat láttam meg először, de erről már írtam, tán többet is, mint kéne. 43 kilométer fölé jutottam 16:15-re, s úgy éreztem, ha pihennék egy negyedórát, még menne 6-7 simán, vagy több is. Úgyhogy holnapra 50 fölé tervezek, meglátjuk, mi lesz...

Remélem eső nem, mert ma vacsora előtt és után volt elég:

Galíciai lepény (belül hagyma, paprika, chorizo és szalonna)

Csokis süti vaníliapudinggal

Sajnos a második fogást (paella) nem fotóztam le, de olyat már úgyis láttatok a blogban.

Szóval holnap szintén hatkor van kelés, fél hétkor már úton leszek, aztán ami a csövön kifér, holnap nem állok meg hét előtt...

Aznap megtett: 43,9 km
Összesen megtett: 666,9 km

Hátra van Finisterre-ig: 203,4 km 
Hátra van Santiago-ig: 110,9 km