Regenerálódás és újratervezés Santiagoban

El kellett hát fogadnom tegnap este, hogy az utolsó két napra tervezett 92 kilométer nem fog összejönni; marad a szerényebb terv, ha a lábam is úgy akarja. Ez azt takarja, hogy busszal megyek Ceebe, onnan pedig gyalog Finisterrébe.

Mivel minden cuccom vizes volt reggel, s a jobb lábamra sem tudtam ráállni, ez holnapra marad. Érdekes, hogy a két vízhólyagból az egyik a szakadás ellenére reggelre összenőtt, és újra tisztességes párna méretűre dagadt, ilyet még nem láttam. Viszont kiszúrtam drasztikusan, lekezeltem, ahogy kell, aztán várom a csodát, javulgat már...

Befutott Bálint fél tíz felé, így összeszedtem magam, és elmentünk enni egy churrot. Utána kicsit bóklásztunk a belvárosban, de folyton esett az eső, így folyton bemenekültünk valahova. Például a katedrálisba is, mert múltkor a Szent Jakab szobrához vezető folyosó le volt zárva valamiért, nem is írtam róla akkor...

Most meg zarándokmise készülődött, a templomban annyian voltak mint egy Barca-Real meccsen, s most vettem észre, hogy egy rakás kivetítő is van odabent. Bálint neki is állt poénkodni, hogy már csak a wifi jelszó hiányzik a falról... Megnéztem, két wifi hálózat is hatókörön belül volt, de mindkettő zárt volt és a nevek sem hajaztak semmiféle klerikális opcióra...

Szent Jakab ezúttal látogatható volt, a szobra a főoltár végében van, onnan néz le a tömegre. Viszont a zarándokmise miatt feltehetőleg mintegy száz méteres sor várt a szentre, nem álltam be a végére...

Délután egy kis pihi után visszamentem, akkor már nagyobb szerencsével jártam, de még továbbra sem tudtam értelmesnek látszó módon ránehezedni a jobb lábamra, úgy mentem, mint aki épp a hatodik prosztatamasszászt tudta le aznap (tudom, sírok, mint egy FK...)

Ez jelzi, hogy most ráér Szent Jakab a pórnépre...

Legutóbb nem meséltem a templom füstölőjéről, valahogy elmaradt. Önmagában impozáns méretű, töltet nélkül 65 kiló. Ha jól megtömik tömjénnel, akkor vagy 100. Fel van függesztve, nyolc ember kell hozzá állítólag, hogy a kellő lóbálás beinduljon, illetve fenntartható legyen. Az írott történelem szerint két-három alkalommal fordult elő, hogy leszakadt volna a cucc, mindegyik alkalommal kirepült a templomajtón mint egy méreten aluli UFO, s nyilván csak Szent Jakabnak köszönhető, hogy senkinek nem lett baja... Ja, s a lényeg: azért kellett ilyen indokolatlan méretű szerkezet, mert az egyház felkent fiai pár száz évvel ezelőtt nem bírták elviselni a zarándokok szagát. Pedig aztán tuti nem mindegyik járt úgy, mint én, hogy elhagyták a csomagját...

Rengeteg ajándékboltban is voltam ma, ha esetleg Caminora támad kedvetek és vinnétek haza valami totálisan nélkülözhetetlennek látszó bizbaszt, akkor nyugodtan várjatok vele Santiagoig. Itt mindent meg lehet kapni, s mivel egy rakás bolt van, itt a legolcsóbb minden, például a "Bosszúálló polip" fantázianevű (én adtam neki...) kompozíció is:

Bálint délután nem tartott velem, én meg nem tudtam ellenállni a Meson Abella nevű hely mellett a vizuális étlapnak, és bementem. Pár órája ebédeltünk Bálinttal húsos lepényt, de a polip a gyengém, mint tán már kiderült...

Kértem egy sört is, erre adtak egy rakás házi chipset egy szeletke sült hússal. Ja, a polip is tapas méret, nem rendes fogás, de azért egy kosár kenyeret ehhez is adtak. Tanulság: kérni kell egy sört és egy kis adag akármit (étlapon tapa), felesleges többet, jól fogunk lakni... Ha esetleg mégse, akkor lehet kérni egy másikat:

Polip még feldolgozatlan állapotban...

Volt egy érdekes dekoráció a falon mellettem, sajnos a két kiemelt eredetéről a helyi munkaerők nem tudtak felvilágosítást adni...

A hely kívülről...

Azt hiszem a vacsora nagyon szerény lesz... Most mire ezt befejeztem kisütött a nap...:) Remélem, hogy holnapra teljesen rendben leszek, és méltóképp tudom majd lezárni ezt az utat, az lesz majd a blog utolsó bejegyzése is... No meg abban is reménykedem, hogy Nórinak nem fog elmenni a kedve, s legközelebb teljes kört tudunk csinálni...

2015.05.07., 23. nap (Melida - Santiago de Compostela)

Ma sokszor eszembe jutott, mit gondoltam pár hete arról, hogy mi lesz akkor, ha nem jutok el esetleg Finisterrébe, vagy Muxiába, ahogy tervezve volt...

Érdekes, hogy mióta megkaptam a zarándoklatért az oklevelet (ez volt az elsődleges cél...), azóta ezek totál másodlagosak lettek, pedig aztán a tegnapi és a mai őrült távok azért lettek ennyik, hogy lehessen holnap folytatni... De térjünk vissza erre a végén, nagyon előreszaladtam...

Tegnap este szinte a teljes zsák tartalmát kiteregettem, valamennyit száradtak is a cuccok, de nem voltam teljesen elégedett. A túranaci és az esőkabátom szinte semmit nem száradt, a cipőm úgyszintén nem. Gondoltam majd 10 kilométer körül zoknit cserélek, de elfeledtem. Úgy tűnik ez a további napokra nézve végzetes hiba volt...

Reggeli közben megkérdeztem a velem együtt korán kelő német csajokat, hogy szerintük kilépve az ajtón a sötétben mi lesz a helyes irány, mert már csak arra emlékeztem, hogy előző este a szakadó esőben letértem az útról, hogy eljussak az albergue-be...

Még egy dolog eszembe jutott, gyorsan megnéztem, hogy mikor is zár a zarándokhivatal. Mindenképp ma akartam intézni, mert reggel csak nyolckor nyitnak, én még akkor már úton akartam lenni Finisterre felé... Hát kiderült, hogy hétkor, én nyolcra emlékeztem:( Előző nap 53 km-nél (annyi volt mára tervezve) rá is néztem az órámra, fél nyolc volt, szuper. Bele fogok férni, gondoltam én...

Viszont a hét óra meredek. Igaz, hogy szakadt egész nap tegnap, de toltam rendesen, hol tudok fél órát spórolni? Egy biztos, tévelygés nem fér bele...

Ennek örömére rögtön az első öt percben eltévedtem. Kissé idegesít már, hogy minden nyüves szálláshely ugyanolyan sárga nyilakat fest fel, hogy eltaláljunk hozzájuk. Sokszor aztán csak akkor derül ki a turpisság, ha odaér az ember az albergue-hez, ott meg van egy visszanyíl, jó esetben... Hát ez történt ma is, hogy szakadjanak meg... Rögtön lett húsz perc kiesésem, majd egy óra hátrányt kellett ledolgozni...

Szerencsére ma nem esett az első részben, 37-38 kilométerig. Zoknit cserélni viszont sajnos elfeledtem, így kb. 40-nél éreztem, hogy baj van, de akkor már szakadt az eső, nem tudtam a sérülésekkel foglalkozni. Amíg viszont nem esett, szépen haladtam, s ma fotózni is volt kedvem:

Mint látszik, mintha még a nap is sütni akart volna, de aztán hirtelen ilyen lett az ég:

Szép, csak kissé aggasztó... Akkor jártam kb. 14 kilométernél, gyorsan be is ültem egy bárba, döntse el, akar-e esni vagy sem. Eltűntek a sötét felhők, így mentem tovább, haladtam is szépen, jobban, mint vártam. Kicsit féltem ugyanis az előző nap 57 kilométere után...

Ma egy nagyon idegesítő szokást vettem észre. Egyes idióták, gondolom emlékbe, kioperálták sok helyen a távolságokat, néhol még a Camino jelet is a kilométerkövekből:

Eléggé zabos voltam miatta, ez lett volna az egyetlen nap, amikor jó lett volna tudni mindig, hogy hol tartok...

Eltévedni ma bajos lett volna az elején, rengetegen voltak az úton:

Az utolsó értelmes szálláshely 20 km-re van Santiago-tól, a jelek szerint a többség ott le is parkolt, mert utána viszont csak madárfütty volt az erdőben, koreai zsivaj nem...

Mivel sietni kellett, menet közben ettem ami volt a zsebemben, nem álltam meg ebédre sem: újabb végzetes hiba...

Nagyjából 16 km volt hátra (az előző pihenő óta 23 km ment el...), amikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Ki kellett állnom egy bárnál, s az eső is szelíden rákezdett...

Pár kilométer múlva meg egyre jobban, de szerencsére nem értük el a tegnapi intenzitást. Mindenesetre azért néhány kilométer múlva a jobb talpamon éreztem a bajt, de akkor már mindegy is volt, érzi az ember, ha egy vízhólyag kifakad. Igazából már tegnap azt hittem, hogy megtörténik, úgy felázott a bőröm. Szerencse, hogy csak a főküldetés utolsó napján történt...

Mivel idővel eléggé neccesen álltam, s abban sem voltam biztos, hogy az 53 km a katedrális, vagy csak a város széle, nem lassíthattam emiatt, sőt...

Nagyjából 12 km-rel a cél előtt ezt pillantottam meg:

Balra tőlem meg ott volt a reptér, teljesen azt hittem, hogy mindjárt Santiago külkerületei jönnek. Nagy volt hát a csalódásom, amikor kiderült, hogy az esőben még át kell rágnom magam két-három tipikus galíciai falun (bármikor fel tudnám idézni az "illatukat"...).

Aztán ezen is túlestem, s feltűnt a horizonton Santiago, de kétségbeejtően messzinek tűnt, akkor már 17:45 volt. Durván el voltam keseredve: jöttem, mint a gép, leamortizáltam magam zéróra, előző nap áztam szinte végig, és mégis kicsúszok?

Szerencsére túlbecsültem a távolságot, magamat meg alá, így 18:15-re a szálláson voltam. Míg a papírokat töltögettük és álltam, egyre rosszabb lett minden. Már nem csak a hazavágott lábam, de az éhség és a kimerültség is kezdett zavarni...

Zsák nélkül mentem hát a zarándokhivatalba, de alig ment a járás. Öt perc sétára emlékeztem, most lett tizenöt... Odabent ezren álltak sorba:

Jól látjátok, sehol egy szék. Nem én voltam egyedül, aki fáradtan érkezett, sokan idősek is voltak. Hogy ennyi nem jut eszükbe... Ugyanez az "ügyféltérben" is, ott is ácsorogni kell. Úgy egy óra volt, mire sorra kerültem, 53 km után kellemes volt:(

A srác meg irtó flegma, kérdezte, hogy gyalogoltam-e. Mondom igen. Semmi bicikli? Nem, miért? Mert hogy ő észrevette, hogy utolsó három napban O Cebreiro-tól 43, 57 és 53 km. A 43 még csak-csak, de az 57? Utána meg rögtön másnap 53, hát persze...

Én komolyan közel álltam hozzá, hogy valami durvát csináljak, de semmi erőm nem volt még a francba se elküldeni. Csak annyit mondtam jó hangosan, hogy értse, IGEN, GYALOGOLTAM.

Kétféle papírt osztogatnak, az egyiken a megtett kilométer is rajta van, és díszesebb kicsit, ezért pénzt kérnek. (A normál papír grátisz.)

Mint írtam az elején, mikor megkaptam, azóta valahogy átértékelődtek a dolgok. Még reggel is nagyon fontos volt, hogy eljussak Finisterrébe (nagyrészt ezért volt a két extrém nap), de most, hogy kezemben ez a szép papír, hiába tartok az ütemterv szerint pont úgy, ahogy terveztem (behoztam minden lemaradást), nem ég már bennem ugyanaz a tűz...

Belejátszik persze az is ebbe, hogy ez a nyommanc zarándokcsinovnyik azért rámutatott valamire, az utolsó három napban a végletekig kihajtottam magam. Nem tudom, lehet-e még (egyáltalán érdemes-e...) ezt fokozni. No meg az se nagyon tetszik, amit fürdés után láttam: a jobb talpamon a lábujjak alatti részen két húszforintos nagyságú kifakadt hólyag van. Nem is nagyon értem, hogy tudtam jönni rajtuk...

Amikor a hivatalból kijöttem, éreztem, hogy most azonnal ennem kell, és végre leülni egy székre, mert baj lesz. Beültem hát oda, ahol egyszer már ebédeltem, csak most a polip mellett mást is:

Galíciai "brassói"...

Onnan szépen hazasántikáltam, s azóta azon töröm a fejem, mit csináljak holnap. Az valószínűleg nem fog menni, hogy adjak egy újabb 40-50 kilométetes terhelést a lábamnak, de anélkül gyalog Finisterrébe nem juthatok el:( Meg őszintén szólva, ha ilyen lesz az idő reggel is, mint most, akkor nagyon nem is fűlik hozzá a fogam, áztam eleget, s nem csak az utcák kövén...

Szóba jöhet még valamilyen buszos részmegoldás is, majd megálmodom reggelre. Az a fontos, hogy a főcél, amiért eljöttem, teljesült. Minden más csak ráadás... Az tuti, hogy jól kialszom magam, és reggelire churro-t fogok enni...

Aznap megtett: 53,2 km
Összesen megtett: 777,8 km

Hátra van Finisterre-ig: 92,5 km (???)
Hátra van Santiago-ig: 0 km

2016.05.06., 22. nap (Barbadelo - Melida)

Egyre jobban körvonalazódik bennem, hogy Galíciát egyelőre nem fogom megszeretni. Túl azon, hogy rengeteg a tehénszar, kicsit túl sok az eső is. Tán emlékeztek rá, azt kértem a Cruz de Ferronál, hogy május 4-től ne essen. Hát a mai napig sikerült tartani... Mondjuk legalább a zsákom időben megjött, így ma volt esőkabátom...

Elnézést, ha ma nem leszek szószátyár, de 57,7 km-en vagyok túl, amiből 50 km eső volt, kissé lemerültem. Holnap pedig további 53 vár rám, pihenni is kell...

Szóval este már elkezdett szakadni, és reggelre se állt el, szemerkélő esőben indultam el 6:45-kor. Egy jó darabig nem is akart kivilágosodni, amikor már volt némi fény, kattintgattam is párat (ma nem túl sok kép készült...)

Az első megállót még a 100-as kilométerkő előtt megtettem, mert épp jött egy bár. Galíciában ezekből sincs túl sok, ha épp nem fél órával korábban álltam meg, én mindig inkább leállok... Próbáltam tehát tartani a pihenőket, és az eső ellenére is kényszerítettem magam, hogy ne rohanjak, ma brutálisan be kellett osztanom az erőmet, hogy olyan távolságra kerüljek Santiagohoz, hogy holnap az már egy teljesíthető táv legyen. Most már elárulom: eredetileg 62 km volt a vágyálmom mára, de olyan szutyvarék idő lett, hogy ebből lópikula se lett...

A pihi után kerültem 100 km-en belülre, és egy becsületkasszás helyen vettem banánt, pedig aztán nem is szeretem, de kalória jó sok van benne...

Az első jelentékenyebb település Portomarín volt ma. Mielőtt a városba vezető hídhoz (kép lent...) értem volna, választanom kellett: volt egy kényelmes 900 méteres szakasz, meg egy 450 méteres keménynek írt... Én ma spórolni akartam, hát beleszaladtam így egy durva ereszkedésbe, a képeken nem is nagyon jön át, mennyire meredek volt ez:

A híd után van alternatív Camino út, ami kikerüli a várost, én arra mentem, volt már elég aszfalt az első 20 kilométeren is...

Lassan de biztosan átázott az esőkabátom, a nadrágom, aztán a cipőm is, kb. 25 km után vízben állt a lábam...

Nagyjából akkor jött még egy bár, s mivel nincs belőlük sok, s az eső miatt csak fedett helyen volt értelmes megállni, bementem ebédelni. Kértem egy "francia" tortillát, mint kiderült ez gyakorlatilag egy omlett, amit betesznek egy szendvicsbe (chorizost kértem...), második nap este ettünk már egyszer ilyet (most nincs fotó...).

Ezt követően, ha jól emlékszem, akkor Ligondéban álltam meg, itt beinvitáltak egy albergue-be, ahol ingyen osztogatták a népnek a forró kávét és teát, hát az akkor életmentő volt, le is ültem pár percre.

Úgy tűnt akkor pár percig, mintha csendesedne az eső, de aztán rákezdte újra, akkor már vagy 40 kilométeren át non-stop esett, kezdett már nagyon elég lenni...

Pár kilométerrel arrébb egy újabb kávés pihenőt követően azrán beütött a krach. Épp átszáguldottam a Palas del Rei nevű városon, és már eléggé messze is voltam tőle ahhoz, hogy visszamenjek, amikor elkezdett irgalmatlan mód zuhogni. Emlegetem azóta is a Nájera előtti esőt, de az ehhez képest lófütty volt. Nagyjából fél perc alatt lettem olyan, mintha zuhanyoztam volna, s kimondottan kezdett elegem lenni a világból. Kint voltam a prérin, konkrétan sehova nem lehetett behúzódni, most mi a frászt csináljak?

Volt még hátra minimum 15 km az első értelmes megállóhelyig... Persze megállhattam volna hamarabb is, de azzal 43 km ázás áldozatát nulláztam volna le: ha nem akartam volna holnap Santiagoban lenni, akkor már korábban is leálhattam volna...

Szakadt hát, ahogy csak bírt, én meg csak azért is tovább mentem. Jött közben két albergue is, hát irtó nagy volt a kísértés, de ellenálltam...

Kínomban nekiálltam énekelni a "Süss fel napot", Nórinak ez be szokott jönni. Szerintem százszor minimum elnyomtam, s mikor kifulladtam, lassulni kezdett az eső... Aztán el is állt, sőt, volt két percre napsütés is:

Kicsit fújt a szél is, elkezdett rajtam száradni a ruha, de volt még hátra 10 km... Majdnem teljesen száraz voltam, amikor Melida előtt két (!!!) kilométerrel újra elkezdett zuhogni. 55 kilométer után, hát ilyen már a világon nincs!!!

De van, s míg ezen a hídon beértem a városba, megint csuromvíz voltam:

Ez egyben az utolsó mai kép is, akkor lett elegem mindenből. De csakazértis megcsináltam, itt vagyok, és 53 kilométerre alszom a katedrálistól. Azaz, megmaradt az esély, holnap majd kiderül...

Sajnos esővédő ide vagy oda, a zsákom beázott, most szárogatom a ruhákat. Egyelőre egy száraz alsógatyám sincs holnapra, a cipőmről meg ne is beszéljünk. Most pedig alvás, holnap újra hatkor kelés, ennél csak jobb jöhet...

Aznap megtett: 57,7 km
Összesen megtett: 724,6 km

Hátra van Finisterre-ig: 145,7 km 
Hátra van Santiago-ig: 53,2 km